Köszöntő (’18.X.22.)

Légy üdvözölve, kedves látogatónk!

Ez a website a 16. Szentágothai János Multidiszciplináris Konferencia és Hallgatói Verseny hivatalos honlapja.
A konferenciát Pécsett, 2019. február 14. és 15. napján tartjuk, helyszínét a Pécsi Tudományegyetem adja, és annak Természettudományi Kara biztosítja. (A HÁZIGAZDÁK)

A konferencia szervezői, akik valamennyien a PTE TTK Szentágothai János Protestáns Szakkollégium illetve a Szentágothai Szakkollégium Egyesület tagjai, ezúton is üdvözletüket küldik. (A SZERVEZŐK)

A Konferencia (nevezzük mostantól így) a maga nemében a tizenhatodik. Célja általánosságban véve: tehetség-azonosítás, tehetséggondozás, akképpen, hogy az ország különböző pontjairól érkező egyetemi hallgatóknak lehetőséget nyújt tudományos munkájuk bemutatására, szakmai terepet biztosít tudományos tevékenységük megmérettetéséhez.

Mindezért a Konferencia külsőségeiben szerény – viszont minőségeiben kemény. A beérkező közlemények kivonatait a tudományegyetemek kéttucatnyi vezető oktatójából álló Tudományos Tanács elővéleményezi, s dönti el, hogy azok alkalmasak-e közlésre. (A TUDOMÁNYOS TANÁCS)

Reméljük, sikerül kezdeményezésünknek – a minél értékesebb beltartalom jegyében (A PROGRAM és SZEKCIÓK) – több önzetlen támogatót is megnyernünk. (A TÁMOGATÓK és VÉDNÖKÖK)

S akkor már nincs is másra szükség, mint sok-sok lelkes, nagyreményű s tehetséges résztvevőre!
Jelentkezni legkésőbb 2019. január 15. éjfélig, a jelentkezési lap kitöltésével: https://docs.google.com/forms/d/1KejgL2ABIF9yZuzCUzpICMAKa5QXV73eacdMV2zPO0s/edit?usp=sharing lehet.

Meghívó (’18.X.23.)

Kedves Szakkollégisták, Hallgatók, Érdeklődők!

Hagyományos Szentágothai János konferenciánkat az idei tanévben 2019. február 14. és 15. napján tartjuk.

A konferenciára várjuk minden olyan hallgató jelentkezését, aki graduális (BA., MA., BSc., MSc.) vagy Ph.D. képzésben vesz részt, és szívesen bemutatná tudományos munkáját egy 15 perces előadás vagy poszter formájában. Az előadások és poszterek nyelve lehet magyar vagy angol. Az absztraktokat (max 250-250 szó) mindkét nyelven kérjük majd egy külön felületre feltölteni január 20-ig.

A konferencián való részvétel 3.000,- Ft (2018. december 15. napjáig befizetve 1.500,- Ft), és előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációs díj tartalmazza a tudományos versenyben való részvételt, a kávészünetekben való ellátást (kávé, pogácsa, üdítő – ebédet nem), illetve a regisztrációs csomagot.

Az első napon ünnepélyes megnyitó, míg a zárónapon ünnepélyes záró rendezvényt tartunk, mind a kettőn 3-3 plenáris előadással, melyeken a részvétel az aznapi előadóknak kötelező. A konferencián való részvétel igazolásait és az absztraktfüzetet is – amely egyébként 3.000 Ft-ért lesz a nem-megjelentek számára hozzáférhető – a plenáris előadások szüneteiben osztjuk ki a jelenlevők részére.

Jelentkezni legkésőbb 2019. január 15. éjfélig, a jelentkezési lap kitöltésével: https://docs.google.com/forms/d/1KejgL2ABIF9yZuzCUzpICMAKa5QXV73eacdMV2zPO0s/edit?usp=sharing kedvezményesen jelentkezni pedig 2018. december 15. napjáig befizetve lehet.

Az absztraktok feltöltését január 20-ig várjuk az alábbi felületre:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdEhQ_gyGZJYDFlSXN-82Pase1miW9zBf3rQg2dhmOzrmpYWg/viewform

A regisztrációs díjat a Szentágothai Szakkollégium Egyesületnek a Raiffeisen Banknál vezetett 12072552-01505297-00200009-es számlaszámára kérjük szépen küldeni. Közleményben „Jelentkezo XY” (a nevetek) legyen.

Kérdéseitekkel megkereshettek minket a szjszk.konf@gmail.com e-mailcímen.

Továbbá várjuk pécsi TTK-s, BTK-s hallgatók jelentkezését is, akik szívesen részt vennének a konferencia lebonyolításában. Aki tehát segítene, az mihamarabb jelezze szándékát KŐVÁRI Petrának, a petra.kovari@gmail.com címre küldött e-mailben. Az üzenet tárgyának írja be: „Segítő”.

Konferenciára minden tagtársunkat szeretettel várjuk,

és egyben megjelenéseteket elvárjuk!

 

GÁBRIEL Róbert DSc

rektorhelyettes

szakkollégium alapító elnök

HATVANI Zsolt Ákos PhD

szakkollégium igazgató

A Tudományos Tanács (’18.X.23.)

 

A Tudományos Tanács (“TT”) tagjainak megválasztása különös fontossággal bír egy tehetségazonosító és -gondozó konferencia szemszögéből. Ide egyrészről komoly tudományos felkészültséggel, másrészről nem kis pedagógiai-pszichológiai érzékkel rendelkező tudósokra-pedagógusokra van szükség. Így aztán többen a tagok közül nem az eredeti tudományterületükhöz nyertek besorolást, amiért elnézésüket  kell kérnünk.

A TT tervezett tagjai – felkérésük folyamatban – akik egyben a tudományos színvonal garanciáját jelentik:

Prof. Dr. BONCZ Imre

Dr. habil. FÁBIÁN Adrián

Dr. habil. FEDELES Tamás

Dr. habil. FENYVESI Csaba

Prof. Dr. HÉJJ Andreas

Prof. Dr. HIDEG Éva

Prof. Dr. HORVÁTH Attila

Prof. Dr. LAKNER Tamás

Prof. Dr. MEDVEGY Gabriella

Prof. Dr. NYITRAI Miklós

Prof. Dr. PAP Norbert

Prof. Dr. PÁLFALVI László

Prof. Dr. REGLŐDI Dóra

Prof. Dr. RÉTHELYI János

Dr. habil. RÉTHELYI Orsolya

Prof. Dr. SZENTPÉTERI L. József

Prof. Dr. TÓTH László

Dr. ULBERT József

Prof. Dr. WILHELM Márta

Munkájukat PAPP Gábor PhD, a TT titkára koordinálja.

 


FÁBIÁN Adrián

Fábián Adrián jogi diplomát 2002-ben szerzett a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán (PTE ÁJK). 1999-2000-ben és 2002-2003-ban Németországban hallgatott jogi tárgyakat a regensburg-i, illetve a bayreuth-i egyetemen, utóbbian magister legum (LL. M.) tudományos címet szerzett. Háromszor részesült a PTE publikációs díjában (2006, 2010, 2013), illetve 2015-ben elnyerte a PTE „Arany Katedra” elismerését.

2002-től tanársegéd a PTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszékén. 2006-ben szerez PhD-fokozatot. 2011-ben habilitál, ugyanebben az évben egyetemi docenssé nevezte ki a PTE rektora. 2008-tól 2018-ig a PTE ÁJK Közigazgatási Jogi Tanszékének a tanszék vezetője. 2012. július 1. óta a PTE ÁJK továbbképzési dékánhelyettese, 2013. július 1-től a Kar általános dékánhelyettese. 2018. május 16-tól a PTE ÁJK dékánja.

2002-től oktat a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán közigazgatási jogi tárgyakat. Hat könyve és több mint százharminc írása jelent meg magyar és idegen nyelven, közleményei független idézeteinek a száma meghaladja a kétszázötvenet. Főbb kutatási területei: közigazgatás-elméleti kérdések, közigazgatás szervezeti rendszere, hivatásos közszolgálat. Rendszeresen ad elő hazai és külföldi konferenciákon.

Tagja a Magyar Tudományos Akadémia IX. Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya keretei között működő Közigazgatás-tudományi Albizottságnak. Az MTA köztestületi tagja. A „Jövő Közigazgatásáért” Alapítvány kuratóriumának a tagja. Alapító tagja a Közigazgatási Eljárásjogi Egyesületnek.

A Studia Iuridica Auctoritate Universitatis Pécs Publicata. Essays of Faculty of Law University of Pécs. Yearbook of [year] angol nyelvű tudományos évkönyv, a JURA, a Közjogi Szemle, valamint a Public Governance, Administration and Finances Law Review szerkesztőbizottságának a tagja. 2013. szeptember 30-án az Országgyűlés a Nemzeti Választási Bizottság tagjává választotta. Németül és angolul beszél. Jogi szakvizsgával rendelkezik.

FEDELES Tamás
Fedeles Tamás (1974) a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán katolikus hittanári (1999), majd a Pécsi Tudományegyetemen középiskolai történelemtanári (2000) oklevelet szerzett. A Szegedi Tudományegyetemen folytatott doktori tanulmányait követően, 2005-ben nyert PhD fokozatot. A PTE Bölcsészettudományi Karán habilitált (2010). Jelenleg a PTE BTK Történettudományi Intézetének egyetemi docense, a Történeti Segédtudományok Szeminárium, valamint a PTE Egyháztörténeti Kutatóközpont vezetője. Ezzel párhuzamosan az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport Tudományos főmunkatársa. Kutatásai homlokterét a középkori magyar egyháztörténet, a Mátyás- és a Jagelló-kor története, 14–16. századi magyar-szentszéki kapcsolatok, a késő középkori főúri vallásosság, valamint Pécs középkori históriája alkotják. Kutatómunkáját több tudományos ösztöndíj (pl. MTA Bolyai két alkalommal, Magyary, Eötvös, DAAD) támogatása tette lehetővé, amelyek segítségével hazai és külföldi archívumokban (pl. Bécs, Róma, Vatikán) dolgozott. Tudományos közleményeinek száma 156 (10 önálló, illetve társszerzős kötet), Hirsch-index 13. Eddig 16 tudományos konferencia szervezésében vállalt szerepet, összesen 83 hazai s nemzetközi tanácskozáson tartott előadást. A PTE BTK Tudományos Diákköri Tanácsának elnökeként aktív szerepet vállal a tehetséggondozásban. A XXXIII. OTDK (2017) Humán Tudományi Szekciójának munkáját ügyvezető elnökként irányította. Hallgatói két-két OTDK I. és III. helyezést értek el az elmúlt években. Az egyetemi és a tudományos közéletben egyaránt szerepet vállal: 2015-től a PTE Tehetségtanácsának, 2017-től a PTE Szenátusának tagja, 2014-től pedig MTA Pécsi Területi Bizottsága II. Filozófia-, Történettudomány- és Néprajztudományok Szakbizottságának elnöke. Tevékenységét több alkalommal méltatták: Kristó Gyula-díj (SZTE, 2007); PTE Excellence publikációs díj (2009), Virág Benedek-díj (2010), Év Mentora (PTE BTK, 2016); Mestertanár (OTDT, 2017).

FENYVESI Csaba

A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán szerzett ”Summa cum laude” minősítésű diplomámmal a rendőrségen kezdtem dolgozni bűnügyi vizsgálóként 1985-ben. 1991-ben jeles bizonyítványt szereztem a Rendőrtiszti Főiskola átképző tagozatán, míg 1992-ben a JPTE Közgazdaságtudományi Karán szintén jeles minősítésű szakoklevelet.

1991-től a JPTE Büntető Eljárásjogi Tanszéken óraadóként oktattam kriminalisztikát, illetve büntető eljárásjogot. 1993 áprilisától ugyanitt már főállású tanársegédként tettem ezt. 1994-ben adjunktussá, 2008-ban docenssé neveztek ki.
1994-ben közgadaságtani dr. univ. ec., 2001-ben az állam- és jogtudományok körében PhD, míg 2008-ban jog-kriminalisztika tudományi dr. habil. fokozatot szereztem. 2014-ben (újranyomással 2017-ben) pedig publikáltam a kriminalisztika elméleti fő művemet, „A kriminalisztika tendenciái” c. monográfiát.
Három nemzetközi és hat magyar szakmai társasági tagsággal rendelkezem, valamint tagja vagyok a Magyar Rendészet c. magyar és a Drept Analele c., román, továbbá a Journal of Eastern-European Criminal Law (Member of Bord of Editors – West University of Timisoara Faculty of Law) nemzetközi szakfolyóiratok szerkesztőségének.

2011-től a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottsága IX. Gazdaság- és Jogtudományok Szakbizottsága Bűnügyi Tudományok Munkabizottsága választott elnökeként is tevékenykedem.
Ez idáig 130 országban jártam, ezek között jócskán vannak világkonferencia, ösztöndíj, vendégtanári, egyetemi, tanulmányutas célpontok.
Publikációim száma meghaladja a 320-at, amiből 117 idegen nyelvű. Műfajukat tekintve található köztük immár 4 monográfia, 5 (társszerzőségben írt) tankönyv, 1 tanjegyzet, 14 kriminalisztikai, emlék-, tisztelet-, humorkötet szerkesztés, 4 könyvrészlet, 5 recenzió, 2 utazási esszékötet, s több mint 280 tanulmány. Az idegen nyelvű közleményeimből 90 darab 19 külországi. Tanulmányaimat ez idáig 12 idegen Hazai hivatkozásaim száma meghaladja a 880-at, míg nemzetközi szinten 88 alkalommal citálták valamely (egyedül vagy közösen írt) művemet.

Saját kriminalisztikai doktori aliskolámban 6 doktorandusz kutatónak voltam (büntető eljárásjogi, illetve kriminalisztikai) témavezetője, akik PhD fokozatot szereztek napjainkig. Jurátus tanítványaim közül 2003 óta 12-en értek el az OTDK versenyeken I-II. helyezéseket, illetve elismerő okleveleket, különdíjakat.

HÉJJ Andreas

Dr. HÉJJ Andreas a Bakonyban született, fekete Nyugat-Afrikában nőtt föl, tanulmányait Bajorországban végezte, ahol azt követően három évtizedet élt és kutatott. A Pécsi Tudományegyetem és a müncheni Ludwig-Maximilians Egyetem professzora. Evolúciós pszichológus, vagyis az érdekli, hogyan befolyásolják mai viselkedésünket és ízlésünket azok az alkalmazkodások, amelyek sok ezer nemzedéknyi elődjeink túlélését biztosították. Ezen alkalmazkodások modern kihatásait a világ számos kultúrájában, többek között Pápua Új-Guineában, Mikronéziában és Ecuadorban tanulmányozta a szépség, a vonzalom, a kapcsolatok, a beavatás és az idősek tisztelete vonatkozásában. Tudományos és ismeretterjesztő előadásait világ szerte tartja, mind élőben, mind a televízió műsoraiban. Héjj alapító tagja a Human Behaviour from an Evolutionary Perspective (az emberi viselkedés az evolúció tükrében) nevű szervezetnek. Részletesebb tájékoztatás az előadó honlapján (http://hejj.de).

Born in Hungary, raised in black West Africa, spending decades of his academic life in Germany, Dr. Andreas HEJJ is professor at the University of Pécs as well as the Ludwig-Maximilians University of Munich. He is an evolutionary psychologist; thus, his research focuses on how our present-day behaviour, taste and preference is influenced by adaptations that used to secure the survival of thousands of generations of our ancestors. Hejj studied the effects of these adaptations in several cultures including Papua New Guinea, Micronesia and Ecuador for beauty, attraction, relationship, initiation and respect for the aged, and has lectured on these topics world-wide, both live and on TV. Hejj is co-founder of the organisation Human Behaviour from an Evolutionary Perspective (Kassel, 2000). More details on his website http://hejj.de.

HIDEG Éva

Pécsett végzett középiskolai tanulmányok után a Szegedi (József Attila) Tudományegyetemen szerzett diplomát fizikus szakon, majd egyetemi doktori (dr univ.) fokozatot növényi biokémiából. Az egyetem elvégzése után a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban kezdett dolgozni, ahol 2011-ig növénybiológiai, kezdetben fotoszintézis majd stressz élettani kutatásokat végzett. Munkáját 2009-ben az SZBK akadémikusai által adományozott Straub-plakettel ismerték el. A szegedi éveket több külföldön töltött kutatási időszak szakította meg, többek között Japánban (Research Development Corporation of Japan, Kiotói Egyetem, Fukuyamai Egyetem), Svédországban (Lundi Egyetem és Dániában (Aarhus Egyetem DJF Flakkebjerg) dolgozott vendégkutatóként. A biológiai tudományok kandidátusa fokozatot 1989-ben, az MTA doktora címet 2002-ben szerezte meg.

1997-ben habilitált a Pécsi (Janus Pannonius) Tudományegyetemen, 2011 óta dolgozik az egyetemen. A PTE egyetemi tanára, 2018 óta a TTK Biológiai Intézet Növénybiológai Tanszék vezetője. Összesen 194 tudományos közlemény szerzője, ebből 122 folyóirat cikk, melyek teljes idézettsége 4447, Hirch indexe 35.

Munkatársaival a növények környezeti UV sugárzásra adott akklimatív válaszait kutatja, vezetésével 2011-2019 között ebben témában több szakdolgozat és diplomamunka, két PhD értekezés és 21 nemzetközi folyóiratban megjelent közlemény készült. Oktatói és kutatói munkájáért 2018-ban dékáni dicséretben részesült.

HORVÁTH Attila, kémikus TTK dékán

Horváth Attila (1971) a szegedi József Attila Tudományegyetemen szerzett matematika-kémia szakos középiskolai tanári diplomát (1994), majd ezt követően doktori tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen folyatta, PhD fokozatot is ott szerzett 2000-ben. Pályafutása során Bolyai Kutatási Ösztöndíjban, Békésy György Posztdoktori Ösztöndíjban, illetve OTKA posztdoktori ösztöndíjban részesült. 2008-tól oktatói-kutatói munkáját a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán folytatta, 2010-ben habilitált, 2018-ban MTA doktori címet szerzett. 2013 és 2018 között a Természettudományi Kar általános és tudományos dékánhelyettes, 2018-tól pedig a PTE TTK dékánja.

Vendégkutatóként hosszabb időt (26 hónap) töltött el a Brandeis University, Waltham, MA, USA Kémiai Tanszékén, ahol Anatol Zhabotinskij közvetlen munkatársaként dolgozott. 2009-től a China University of Mining and Technology, Xuzhou, Kína Kémiai Intézetének rendszeres meghívott vendégkutatója, évente 1-2 hónapot tölt el meghívásra közös kutatási projekten dolgozva. Egy nemzetközi tudományos könyv és 65 referált közlemény szerzője, közleményeinek összesített hatástényezője 217, Hirsch indexe 17. A nemzetközi folyóiratokban publikált közleményeinek döntő többsége (58) Q1-es kategóriájú, közülük 40 db cikk pedig D1-es kategóriájú, azaz a legmagasabban rangsorolt nemzetközi újságokban jelentek meg.

A PTE Kémiai Doktori Iskolájának törzstagja, témavezetésével 2 hallgató, résztémavezetésével további három hallgató szerzett PhD fokozatot, jelenleg egy doktori hallgató témavezetője, akinek fokozatszerzési eljárása folyamatban van.

Prof. Dr. Lakner Tamás egyetemi tanár, Liszt-díjas karnagy

 

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának dékánja.. Doktorátusát (DLA) a Liszt  Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Summa Cum Laude szerezte.  Kórusaival 63 díjat nyert nemzetközi kórusversenyeken, ebből 41-et a Bartók Béla Férfikarral.  Ezek  közül kiemelkedik az 1992-ben a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen Debrecenben,  1996-ban a Arezzóban, 2002-ben Goriziában  elért kategóriagyőzelem, a Magyar Kórusverseny Nagydíja és a 4. Kórusolimpán (2006) és az 5. Kórusolimpián (2008) elért olimpiai bajnoki cím és a 2014 Pekingi Nemzetközi Kórusverseny I. díja,  a legjobb karnagynak járó díj. Vezényelt a legrangosabb koncerttermekben pl. a lipcsei Gewandhausban, Londonban a Royal Festival     Hallban, Minneapolis Grand Hallban, Barcelonában a Palao della Musicaban és Bécsben a Musikvereinsaalban. A Bartók Férfikarral és Pécsi Egyetemi Kórussal több ízben koncertkörúton járt Amerikában, Dél- Amerikában, Kínában. Hungaroton az ő vezényletével jelentette meg Kodály összes férfikari művét a Kodály Összkiadás részeként 2010-ben, mely világpremier volt. Erkel kórusművei c. lemezét Nemzetközi Zenei Újságírók Szövetsége beválasztották az Európában 2011-ben  megjelent legjobb 10 kóruslemez közé. Tagja a Kínai Nemzetközi Kórusverseny Művészeti Bizottságának. Gyakran vesz részt nemzetközi kórusversenyek zsűrijében, vezet atelier-ket rangos fesztiválokon és tart mesterkurzusokat külföldi egyetemeken. (Mendoza, München, Buenos Aires, Peking, Sao Paulo, Bécs, London, Utrecht, Torino) Művészeti vezetője és kitalálója az európai férfikari mozgalom rangos rendezvényének az európai bordalfesztiváloknak, melyet beválasztottak a Baranya Megyei  Értéktárba. Művészeti vezetője a nagy hagyományokkal rendelkező Nemzetközi Gyermekkórus Fesztiválnak Komlón 2013-ban az Európai Ifjúsági Kórus vezetőjének választották. 2012-15 között tagja volt az Európa Cantat Művészeti Bizottságának. 2015-ben  megrendezett Európa Cantat művészeti vezetője volt. 2008-ban a legmagasabb előadóművészi kitüntetéssel, Liszt-díjjal ismerték el magas szintű művészi munkásságát. Kétszer kapott Artisjus díjat.  Bartók emlékdíjas. Pécs városának Pro Communitate díját és Baranya Megye művészeti díját is megkapta. 2017-ben a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetségének karnagyi díját neki ítélték. 2018-ban Magyar Örökség díjat kapott.

 

 

 

MEDVEGY Gabriella építész, egyetemi tanár, dékán

MEDVEGY Gabriella a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán okleveles építész diplomát szerzett. Doktori disszertációját 2006-ban védte meg majd 2010-ben habilitációs fokozatot szerzett a PTE Breuer Marcell Építészeti Doktori Iskolájában. 2013-2015. között Magyary Zoltán Posztdoktori Ösztöndíjas a Nemzeti Kiválóság Program finanszírozásában „Kortárs lakóépülettervezés – a gyakorlatban” kutatási projektjével. 2013-ban Campus Hungary Ösztöndíjas Metropolitan State University of Denver meghívására. 2012-ben Junior Príma díjat kapott „ÉPÍTŐMŰVÉSZET” kategóriában.

Oktatói pályafutását 2003-ban kezdete meg a Pécsi Tudományegyetemen. 2014-2018 között a PTE Műszaki és Informatikai Kar dékánhelyettese, a Kar nemzetközi képzési programjai bevezetésének, hazai és nemzetközi akkreditációk, nemzetközi kapcsolatok és kommunikáció felelőse. Ebben az időszakban fő tevékenysége a nemzetközi portfoliófejlesztése, működtetés, akkreditációszerzés, hallgatótoborzási stratégia, kommunikációs felületek felépítése. 2018-ban a PTE Műszaki és Informatikai Kar dékánjává választották, illetve ugyanebben az évben egyetemi tanári kinevezést kapott.

Számtalan neves hazai és nemzetközi konferencián, workshopon vett részt előadóként, szekcióelnökként. Szakmagyakorló építészként hazai és nemzetközi díjazott tervpályázatok szerzője, publikált épületek tervezője. A China Building Decoration Association’ tagja, az intézmény rendszeres képviselője az EAAE-nek (European Association for Architectural Education), a Magyar Építész Kamara tagja.

Kutatási területe a lakóépülettervezés kérdéskörére épül, de több doktori iskolai témavezetés zajlik a publicitás, a városi urbánus terek megélése és a kortárs középülettervezés metódusai témájában is. A graduális építészképzésben tervezésmódszertant oktat és építészeti gyakorlatok vezetését végzi.

PÁLFALVI László
Pálfalvi László (1976) a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán szerzett fizikatanári oklevelet (1999, kiváló minősítés). Fizika tudományágból (PhD) doktori fokozatot 2003-ban szerzett a Szegedi Tudományegyetemen „summa cum laude” minősítéssel: „A LiNbO3 nemlineáris optikai tulajdonságainak vizsgálata Z-scan módszerrel”. A PTE Természettudományi Karán habilitált (2011). A Magyar Tudományos Akadémia Doktora címet 2018-ban nyerte el: „Döntött impulzusfrontú gerjesztésen alapuló terahertzes impulzusforrások optimalizálása”. 2007-től a PTE TTK Fizikai Intézete egyetemi adjunktusa, 2012-től egyetemi docense. Jelenleg a PTE TTK Fizikai Intézete Kísérleti Fizika Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára. Kutatásai főként a terahertzes impulzusforrások fejlesztése, illetve a terahertzes impulzusok részecskegyorsítási alkalmazásai felé irányulnak. Legfontosabb tudományos eredménye az nagyintenzitású terahertzes impulzusokkal való proton utógyorsítási eljárás koncepciójának kidolgozása. E módszer alkalmas arra, hogy kb. 100 MeV/nukleon energiájú, kis energiaszórású protonnyaláb jöjjön létre, mely hadronterápiás célokra használható a rákgyógyításban. Számos kompakt asztali méretű, nagyenergiás terahertzes sugárforrás elvének kidolgozója. A nemlineáris optikai paraméterek karakterizálási módszereinek fejlesztője. Tudományos közleményeinek száma 148, Hirsch-index 16. Független hivatkozásainak száma 1001. Az Optics Express, Journal of Optical Society America, Optics Letters és az Optical Materials folyóiratoknál rendszeres bírálati tevékenységet végez. 1998/99-ben elnyerte a Köztársasági Ösztöndíjat. 2002-ben DAAD ösztöndíjasként a stuttgarti Max Planck Intézetben volt vendégkutató. 2004-ben elnyerte az MTA-PAB Tudományos díját és a Ferenczi György Emlékdíjat. Az MTA Pécsi Akadémiai Bizottsága Fizika és Csillagászati Szakbizottsága Oktatási és Tehetséggondozási Munkabizottságának elnöke.

REGLŐDI Dóra
a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karának Tudományos Dékánhelyettese és Anatómiai Intézetének Igazgatója.

 1998-99-ban tudományos munkatársként dolgozott a New Orleansi Tulane Egyetemen, ahol egy neuropeptid, a hipofízis adenilát cikláz aktiváló polipeptid (PACAP) idegrendszeri védő hatásaival foglalkozott Arimura Professzor vezetésével, aki a PACAP-ot először leírta. Hazatérését követően ezt folytatta, és sok PhD és TDK hallgatóval egy nagy munkacsoportot épített ki, melynek jelenleg is vezetője. Kinti munkájából született az első leírása annak, hogy a PACAP véd stroke modellben, melynek jelentőségét mutatja, hogy sokan ebből kiindulva vizsgálták tovább a PACAP neuroprotektív hatásait. Fő kutatási területe továbbra is a peptid sejtvédő hatásai állatkísérletes és sejtes modellekben, melyet számos retinabetegség, stroke, agyi trauma, Parkinson és Huntington kór állatmodelljében mutattak ki. A neuroprotektív hatások mellett kiderült, hogy a peptid általános sejtvédő hatással rendelkezik, ennek igazolása több sejtben/szervben munkacsoportja nevéhez fűződik.

Angol, német, spanyol felsőfokú C típusú, valamint középfokú francia nyelvvizsgával rendelkezik

Legfontosabb tudománymetriai mutatói:
Angol nyelvű folyóiratokban megjelent publikációinak száma több mint 220, közleményeinek összesített impakt faktora (absztraktok nélkül, megjelenés évében): 614, független hivatkozások száma több mint 2725, összes hivatkozás száma: 5041, Hirsch index: 35. Saját kutatócsoport keretében született első/utolsó szerzős közlemények száma (PhD után): 97

Iskolateremtő, tutoriális és oktatási tevékenység:
Doktori iskola témavezetői tevékenység: PTE ÁOK Elméleti Orvostudományok Doktori Iskola (Iskolavezető: Dr. Lénárd László), Program: Neuroendokrinológia és neurohisztológia (Programvezető: Dr. Csernus Valér). Fokozatot szerzett Ph.D. hallgatók száma: 20

TDK témavezetés: több, mint 200 prezentáció (TDK díjak: 25 db I., 10 db II., 12 db. III. helyezés, OTDK: 5 db I. és 1 III. helyezés.; pályamunka, szakdolgozatok: 25 db (5 I. díj, 5 II. díj, 2 III. díj). Mestyán gyula emlékérem kiemelkedő TDK munkáért: 4 db

Munkacsoport alapítás:
MTA-PTE PACAP Lendület Munkacsoport 20 fővel, majd MTA –Támogatott Kutatócsoport 2017 júliustól, kb 20 fővel.

Társasági tisztségek:
Magyar Idegtudományi Társaság: titkár 2009-2016; elnök 2016-tól
Pécsi Akadémiai Bizottság (PAB) Biológiai Tudományok Szakbizottsága tag, elnök 2014-2017
Magyar Anatómus Társaság – vezetőségi tag 2013-tól
International Committee on VIP, PACAP and Related Peptides – vezetőségi tag 2013-

Fontosabb kitüntetések, díjak:
2001: Bolyai Ösztöndíj; 2000: Akadémiai Ifjúsági Díj; 2002: Környei Alapítvány Idegtudományi Pályázatának I. Helyezése; 2005: L`Oreal-UNESCO Nőkért és a Tudományért Díj; 2005: Bolyai Elismerő Oklevél; 2006: Látványos Tudomány I. díj; 2008: 2. Bolyai Ösztöndíj; 2012: Bolyai Elismerő Oklevél; 2012-17: Publikációs tevékenység elismerő oklevél (5x), 2016: PAB Tudományszervezési Díj; Oktatói kitüntetések: Kiváló gyakorlatvezető díj:1999, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2008; Mestertanár 2009

SZENTPÉTERI L. József

Prof. Dr. Szentpéteri L. József

A Pécsi Tudományegyetem és a National Geographic munkatársa.

A Debreceni Egyetemen végzett, mint biológus kutató. Diplomamunkáját viselkedésbiológiából írta. Ezután a Duquesne University ösztöndíjasaként az USA-ban tanult. Ph.D. tanulmányait a PTE-n végezte növénytaxonómia és –filogenetika témakörben. 2011-től a PTE címzetes egyetemi tanára. Több mint 20 éve foglalkozik tudománykommunikációval, mely jelenleg a fő szakterülete. A National Geographic szerződéses fotográfusa és írója 2005 óta. Tudományos ismeretterjesztő munkáinak nyomtatott példányszáma meghaladja a 70 milliót. Műveit eddig 25 különböző nyelven, több mint 100 országban közölték. Meghívott előadóként eddig világszerte 27 országban szerepelt. Tudománykommunikációs tevékenysége kiterjed a fotográfiára, filmezésre, szakírásra, előadásokra és oktatásra.

TÓTH László

Tóth László Szatmárnémetiben született 1961-ben. A kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetemen szerzett okleveles matematikus és középiskolai matematikatanár képesítést 1985-ben. 1985-1998 között előbb szülővárosának középiskoláiban volt matematikatanár, majd a kolozsvári egyetem Matematikai és Informatikai Karán dolgozott. 1998-tól kezdődően a PTE Természettudományi Karán egyetemi docens, jelenleg egyetemi tanár. 2004 óta tanszékvezető. A PhD fokozatot a kolozsvári egyetemen szerezte meg 1996-ben, honosítva a Debreceni Egyetemen, a habilitációt pedig a Debreceni Egyetemen 2006-ban. 2010–2014 között a bécsi Universität für Bodenkultur Matematikai Intézetének tudományos munkatársa volt. További kutatói ösztöndíjai: MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíja (1998-2000), DAAD ösztöndíj (Würzburgi Egyetem, Németország, 2009), Max Planck Matematikai Kutatóintézet (Bonn, Németország, 2017). Egyetemi oktatóként magyarul, románul és angolul tanított és tanít. Oktatási publikációi: 3 magyar nyelvű felsőoktatási tankönyv, valamint a honlapján közzétett egyetemi jegyzetek. Tudományos kutatási területe a számelmélet, valamint a kombinatorika és csoportelmélet. Tudományos publikációinak a száma több, mint 80. Fontosabb kutatási eredményei az egy- és többváltozós multiplikatív számelméleti függvények aszimptotikus tulajdonságainak és a véges Abel–csoportok részcsoportjai számának vizsgálatára vonatkoznak. Jelenleg a PAB Matematikai és Számítástudományi Munkabizottság elnöke és a Mathematica Pannonica nemzetközi matematikai folyóirat főszerkesztője. Több nemzetközi szakmai konferencia szervezőbizottságának a vezetője, illetve tagja volt. Számos matematikai folyóirat felkért lektora. A Zentralblatt für Mathematik és a Mathematical Reviews referáló folyóiratok munkatársa. Meghívott előadó volt Ausztria, Csehország, Szlovákia, Németország, Törökország, Finnország, Görögország, Svédország, Litvánia, az USA, Kína több egyetemén, illetve ottani nemzetközi konferenciákon.

 

ULBERT József

Ulbert József alumniként lépett be a PTE-KTK jogelődjéhez. Végigjárva az egyetemi ranglétrát, jelenleg habilitált egyetemi docensként dolgozik. Kutatási és oktatási tevékenysége a vállalati pénzügyekhez és határterületeihez kötődik. Számos tantárgy kifejlesztésében vett részt, amelyeket alap – és mesterképzésen, valamint PHD iskolákban is oktat. Ezekhez tankönyveket írt. Több tantárgy felelőse. Közleményeinek száma 98, független idézettsége 264. H-indexe 7. (MTMT adatok, letöltve 2019 január 12.) Két ciklusban volt a PTE KTK dékánhelyettese, egy ciklusban (2011-2015) dékánja. Közel két évtizeden át volt a PTE szenátora és a Gazdasági Bizottság elnöke. Jelenleg a Pénzügy – és Számvitel Intézet vezetője. Több kutatási programot vezetett. Folyóiratok szerkesztőségének tagja. Munkáját több díjjal ismerték el. 2018-ban kapta meg a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztjét (Polgári Tagozat).

 

 

 

 

Aktualitások

EREDMÉNYEK (’19.III.3.)

Sporttudományok: Elnök: Prof Dr. WILHELM Márta LASKI Vivien DELI Balázs VARGA András Felipe BIOTÓ Fizika-kémia-matematika: Prof. Dr. PÁLFALVI László PLASZKÓ Noel László MAJOR András TURNÁR Szabolcs NYERKI Emil Pedagógia és Művészet: Elnök: Dr. KOCSIS Mihály KERTAI Bendegúz EIGNER Eszter LENGYEL Emese, RADNAI Dániel Szabolcs DALLMAN Kristóf Jogtudomány: Elnök: Dr. FÁBIÁN Adrián HOHHMANN Balázs GALICZ Kamilla …

Jegyzetek egy konferencia margójára (’19.II.17.)

Napok óta kenyércsücskön élünk: nem tudom, hogy hogy a kenyér legfinomabb része marad meg mindig konferenciákról…. Véget ért megint egy szakkollégiumi konferencia. Tizenhatodszor. Először is egy tízórás alvást rendeztem itthon, ami nem volt olyan szép tőlem köhögős feleség és lázas kisgyermek mellett. S miben is fáradam ki? Nem én cipeltem a székeket sem, a paravánokat …

Elérhetőség

Szervezők

HATVANI Zsolt Ákos PhD, Szakkollégium igazgató

a szervezők vezetője

CSÁFORDI Valentina, Program Bizottsági tag

CSEH Rebecca, hallgató

GRAFFITS Eszter, hallgató

KŐVÁRI Petra, vezető senior

ÓHIDI-LÉGMÁN Anikó, Program Bizottsági tag

PÁL Viktória, hallgató

PAPP Gábor PhD, Tudományos Tanács kapcsolattartó

 

 

A konferencia fővédnöke: Prof. Dr. RÉTHELYI Miklós

A konferencia védnöke: Prof. Dr. MISETA Attila

Házigazda: Prof. Dr. GÁBRIEL Róbert

A Tudományos Tanács elnöke: Prof. Dr. GÁBRIEL Róbert

 

A Tudományos Tanács tagjai: